Amikor a hazai munkaerőpiacról beszélünk, aáltalában lefelé ívelő trendekről, egyre növekvő betöltetlen állásokról, növekvő vendégmunkás-arányról vagy munkanélküliségről beszélünk, és ezekhez óhatatlanul is hozzátársulnak negatív vagy pozitív hatásokról szóló értékelések. Ez sokszor szükséges, hogy lássuk és elérhessünk egy kitűzött célt, mikor azonban nincs cél, akkor akár káros is lehet ez a fajta szemlélet.
Amikor valamit szeretnénk jobbá tenni, először is meg kell vizsgálnunk, és utána lehet, az adott körülmények ismeretében, meghatározni egy reális célt. A mai magyar munkaerőpiac valóságának ismerete pedig sokak számára nem reális, így a cél, amit ezzel kapcsolatban szeretnének kitűzni, szintén nem az.
Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár idén elmondta, hogy 2030-ra 300 ezer munkavállaló fog hiányozni az országban. Ennek oka a a demográfiai trendekben, a munkaerőpiaci tartalékok kimerülésében, illetve a képzettség hiányában keresendő. Ez a szám pedig nem egy lehetőség, amit egy újító ötlettel bárki képes lesz elkerülni. Nincs az a fiatalokat hazahívó program, átképzés, utazási támogatás vagy motivációs csomag, amivel ilyen tömeget lehet a magyar munkavállalókból rávenni arra, hogy olyan munkát végezzenek, amit alapvetően nem tudnak vagy nem akarnak elvégezni.
“A szállodákban megfigyelhető, hogy a front office-ban kezdenek kiöregedni az emberek, a backoffice-ba pedig szinte egyáltalán nem találni már egy ideje magyar munkavállalót” – árulta el Görög Rudolf, aki 23 évig volt Budapesten szállodaigazgató. És ez a “backoffice-frontoffice” váltást, a vendégmunkások alkalmazását a kiszolgáló állások területén mindenki láthatja: már nem csak a konyhákban dolgoznak külföldi dolgozók, hanem egyre több ázsiai biciklis futárral találkozhatunk, ahogy az utcán sétálunk.
És sorra halljuk az olyan történeteket, hogy például a magyar fűszerpaprika termelése azért esik vissza bizonyos helyeken, mert nincs, aki leszedje a termést.
Egyáltalán nem meglepő, hogy érzelmi törteteket társítunk ehhez a folyamathoz.
Egyáltalán nem helytelen negatív folyamatokról beszélni akkor, amikor elfogy előlünk az a termék, amit annyira szeretünk azért, mert a leszedését nem tudjuk megfelelően, segítség nélkül megvalósítani.
Mégsem jó, ha a döntéseket érzelmi alapon, csalódottságból vagy félelemből hozzuk meg. Az sem vezet eredményre, ha újra elismételjük a “miért nem adtak magasabb fizetést az ott dolgozóknak, akkor minden rendben lenne” mondatot. Ez egyrészt a múltban felelősöket keresendő, feltételezésen alapuló képzet, másrészt nem is lehet valós. Egyetlen gazda sem akarhatja, hogy a szüretre váró terménye a földön maradjon akkor, ha egyébként lehetősége lenne veszteség nélkül leszedetni azt. A tény ez: sok esetben nem tudja megoldani, több pénz fizetésével sem.
Ha a fenti jelenségeket kiinduló állapotként látjuk, és ehhez próbálunk reális célt meghatározni, akkor van esélyünk előre lépni. És a reális cél az, hogy 300 ezer vendégmunkás dolgozzon az országban annak érdekében 2030-ra, hogy minden cég sikeresen tudjon működni, termelni, szolgáltatni, és a magyar munkahelyek is megmaradjanak a vendégmunkások álláshelyei mellett.
Nem helyettük. Mellettük. Mert ha a cég csődbe megy, egyik munkahely sem marad meg.
Emellett természetesen nagyon fontosnak tartjuk az állami erőfeszítéseket a magyar munkaerő átcsoportosítására, átképzésére, aktivizálására. Ezek fontos folyamatok, mert a munkaerőpiac alapvető problémáit nem oldják meg a vendégmunkások, ők csak képesek fenntartani működőképesnek a rendszert.
Azonban a működőképesség fenntartása lenti jelenleg az elsődleges célt, amit reálisan meghatározhatunk, ha valósan szemléljük a helyzetet.
fotó: Shutterstock
Legutóbbi hozzászólások