Azon cégeknél, ahol sok thai dolgozik, jelentős know-how alakult ki az integrálással kapcsolatban. Ha meghallgatjuk ezeket a tanácsokat, sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat a későbbiekben.
Amikor valaki megkeres minket, hogy néhány thai dolgozóval próbát tegyen, szinte biztosak vagyunk abban, hogy a kapcsolatunk hosszú távra szól. Nem csak azért, mert a vízumügyintézés és a beutaztatás egyébként időigényes, hanem azért is, mert általában minden ügyfelünk újabb és újabb csoportokat kér a meglévők mellé. Egyszerűen elkezdenek terjeszkedni, mert látják, hogy végre lehetséges.
A Work & Smile egyik ilyen ügyfele – akik számára már sok körös kiválasztást és beutaztatást vittünk végig sikerrel – immár több mint 40 thait foglalkoztat. Eleinte más munkaközvetítővel próbálkoztak, akik nem kimondottan thai dolgozókkal foglalkoztak, de végül az onnan érkező dolgozók gyorsan lemorzsolódtak. Akinek pedig ilyen nagy tapasztalata van thai dolgozók integrálása terén, arra érdemes hallgatni, mit tanácsol.
Mi megkérdeztük őket, mit javasolnak azoknak, akik most vágnak bele a thai dolgozók foglalkoztatásába.
Fontos figyelni a mostani kollégák aggodalmaira
Noha a thai dolgozók érkezése minden meglévő, legtöbbször a munkaerőhiány miatt túlterhelt munkatársnak segítséget jelent majd, egyúttal nehézséget is jelent a kommunikációs és kulturális különbség. Érdemes gondosan meghallgatni őket, mi miatt aggódnak
Ha a munkahelyüket féltik, arról kell meggyőzni őket, hogy a távol-keleti segítség nem a magyar munkavállalók lecserélése miatt érkezik. Ha lenne elég magyar munkavállaló, a cégek nem döntenének thai dolgozók beutaztatása mellett, de a helyzet az, hogy nincs.
Mint a szóban forgó vállalatnál kiderült, a meglévő magyar munkavállalók nem a saját állásukat, pozíciójukat féltették, inkább azt nehezményezték, hogy a távolt-keleti kollégák betanítása, a velük való mindennapos munka többletenergiát követel tőlük. A vezetők ezért még az érkezésük előtt is rendszeresen előhozták a témát a meetingeken, a hétköznapi találkozók során, kiemelve, hogy milyen előnyei vannak, hogy itt dolgoznak majd. Mert valóban: az elején nehezebb ahhoz képest, mint ha teljes létszámmal üzemelnének magyar kollégákkal, de ezt nem tudják megvalósítani. Konkrét példákat érdemes hozni, milyen helyzetekben tudnak majd rájuk támaszkodni. Ezen állítások ismétlése nagyon fontos az érzékenyítési folyamatban.
Nagyjából fél év volt, amíg minden ellenállás megszűnt, és minden folyamat olajozottan működött. Ennyi idő alatt mindenki megszokta a helyzetet, és ennek megfelelően alakította ki a munkafolyamatokat. Mivel nem egyszerre érkezett a teljes személyzet, hanem kisebb csoportokban, ezért a később érkezőknél könnyebben ment az integráció.
Legyen egy dedikált ember, aki közeli kapcsolatot ápol velük
A thai dolgozók nem könnyen nyílnak meg, nem kezdenek panaszkodni semmire – de ha ezt ennyiben hagyjuk, és nem tudjuk meg az őszinte véleményüket, könnyen azzal szembesülhetünk, hogy hirtelen felmondanak a munkahelyi körülményekre hivatkozva.
Az első hónapokban mi segítünk ebben. Cégünk thai kollégái és Tongsai, cégünk thai társtulajdonosa mesterei annak, hogy a magyar thai közösségben nyíltságot és biztonságos közeget tartsanak fenn, hogy mindenki elmondhassa, ami a szívét nyomja. Később aztán érdemes kijelölni valakit a cég részéről, aki rendszeresen beszélget velük. Ebben türelmesnek kell lenni, mert időbe telik, amíg bizalmukba fogadják őt. Meg kell hallgatni a sablonválaszokat akár negyvenszer, amíg egyszer majd a sokadik őszinte, emberi érdeklődésre előjön építő kritikájuk, kevésbé pozitív véleményük.
Inkább többször ismételni, mint egyszer sem
Amikor megérkeznek, mindent le kell tisztázni velük, akkor is, ha számunkra nagyon is egyértelmű dolgokról van szó. Ami számunkra magától értetődik, számukra esetleg nem, és sok későbbi feszültséget lehet megelőzni, ha a fizetésről, adókról, utazási lehetőségekről, balesetbiztosításról, szállásról, személyzeti étkezésről mindent elmondunk, akár kétszer is.
Természetesen a Work & Smile kiválasztási folyamatában többször is letisztázzuk velük a magyarországi körülményeket, de mi is arra biztatjuk a vállalatvezetőket, hogy ők is tartsanak eligazítást még a legalapvetőbbnek tűnő részletekkel kapcsolatban is. A thai dolgozók számára sokszor olyan magától értetődő dolgok is újdonságnak számítanak, amire elsőre nem is gondolnánk.
Minél többen vannak együtt, annál jobban működik a közös munka
A thai-ok sokszor magányosak Magyarországon, és a nyelvi akadályok miatt nehéz barátságokat kialakítani a magyar kollégákkal. De az olyan munkahelyeken, ahol sok thai dolgozhat együtt, kialakul egy közösség, ami jobb hangulatú, egyben hatékonyabb munkavégzést is lehetővé tesz. A thai-októl sokszor magasabb hatásfok várható el, mint a magyar kollégáktól, de ehhez az kell, hogy egymást is tudják motiválni.
Minél kevésbé kiforrottak még a folyamatok, annál jobban működik a közös munka
Egy nulláról induló munkahelyen a thai-ok jobban otthon érzik magukat, hiszen nem érzik, hogy a szokások elsajátításának nehézsége miatt hátráltatnak másokat. Magukénak érzik a helyet, mert együtt nőnek vele, és ilyenkor sokkal valószínűbb, hogy itt maradnak végig a két év során – még akkor is, ha az adott munka mondjuk nehéz.
Kérje a témában ingyenes pdf-jeinket. Az alábbi gombra kattintva letöltheti esettanulmányainkat, amiben létező magyar példákon mutatjuk be, hogyan lehet jó eredményt elérni.
Legutóbbi hozzászólások