Szinte akárhová nézünk a világban, azt tapasztaljuk, hogy a mezőgazdasági munkák esetében az országok külföldi munkaerőre támaszkodnak, és a termelés sokszor még így is küzd a munkaerőhiánnyal. Sokan a világ másik felére is elutaznak azért, hogy ugyanazt a munkát végezhessék, mint otthon, távol a családjuktól, mások pedig csak a szomszédos országban próbálnak szerencsét.
Mégis, szinte mindenhol hiány van a gazdasági dolgozók piacán. Kanada mezőgazdaságában 30 ezer betöltetlen állás tátong, a közeledő nyugdíjazások miatt az ország mezőgazdasága krízisben van. Az Európai Unióban több mint 5,3 millió gazdaság szűnt meg 2005 óta, Írország pedig, az Európai Unió jelentős mezőgazdasági szereplője is olyan komoly munkaerőhiánnyal küzd, hogy napok alatt könnyedén elhelyezkedhet ott szinte bárki, aki hajlandó fizikai munkát végezni a földeken vagy gazdaságokban. És a hazai helyzet sem jobb: egyes számítások szerint a magyar mezőgazdaságból is hiányzik 100 ezer ember.
Sokan felteszik a kérdést, hogy miért van szükség a vendégmunkásokra a mezőgazdaságban, és miért nem áll rendelkezésre helyi munkaerő?
A gazdák és a mezőgazdasággal foglalkozó cégek vezetői azonban már rég nem a miérteket keresik, hanem a hogyanokat.
A hiány a mindennapi élet része lett. De vajon hogyan lehet úrrá lenni egy ilyen mértékű emberhiányon?
A mezőgazdasági munka egy része idényjellegű, ami nehezíti mind a belföldi, mind a külföldi toborzást. A gazdaságok munkaigénye egy rövid időszakban, általában a tavaszi és nyári hónapokban kimagasló, a betakarítási munkák miatt. Így sokan csak ideiglenesen alkalmaznak munkavállalókat, miközben a helyiek szívesebben keresnek állandó, tartós munkahelyeket, akár a közmunkaprogram keretében. A thai munkavállalók esetében sincs ez másként: azok a távol-keleti dolgozók, akik két évre kapnak engedélyt, idejük teljes egészében dolgozni akarnak, így számukra az egész évben termelő gazdaságok, állattartó üzemek lehetnek megfelelőek.
A fizikai munka nehézségét azonban nem kell bemutatni az erre a munkára jelentkezők számára, ráadásul Thaiföldön a GDP nagyobb százalékát adja a mezőgazdaság: nagyobb számban értik a földművelés, állattenyésztés lényegét, fogásait, vagyis ha nem is állnak teljesen készen a magyarországi állapotokra, az itteni haszonállatok és -növények kezelésére, de könnyen el tudják sajátítani az előírásokat.
És ha követjük a migráció útját visszafelé, további érdekes állapotot látunk: miközben a magyar mezőgazdaság számára a thai dolgozók adhatnak megoldást, addig a thai mezőgazdaság szintén a határon kívülről várja a probléma megoldását. A thai földeket Laoszból, Kambodzsából és Burmából érkező munkások művelik, emiatt aztán ezen, munkaerőt exportáló országok mezőgazdasága is munkaerőhiánytól szenved. Gyakorlatilag bármilyen országot vizsgálunk, a földdel és állatokkal foglalkozó kétkezi munkások száma túl alacsony, és hiába a gépesítés, és hiába a világon átívelő migráció, még így is csak enyhíteni tudják a hiány okozta negatív hatást.
Aki gyors és automatikus megoldásban bízik, téved. Amit tehetünk, hogy minél előbb megtaláljuk azt a megbízható munkaerőforrást, ahonnan olyan dolgozókat kapunk, akik tartósan, de mégis belátható ideig hajlandóak keményen dolgozni. A hozzánk közeli országok munkaerejét felszívja Nyugat-Európa, szóval érdemes kilépni a komfortzónánkból, és akár a világ másik feléről is fogadni dolgozókat.
Nagyon nagy a kulturális különbség? Ez igaz. De mi itt vagyunk, hogy minden zökkenőmentes legyen, és az első fél évben hozzánk lehet fordulni, bármilyen kérdés adódik, legyen szó a munkáltatóról vagy a munkavállalóról. A lehetőségek nem fogytak el, csak éppen azoknak kedveznek, akik készek elfogadni ezeket a változásokat.
Legutóbbi hozzászólások