Egy thai munkavállaló nem az Ön cége irányában lojális. Ezt fontos tisztázni. De ez nem baj, sőt, ha kiismerjük a leendő munkavállalónk pontos céljait, érteni fogjuk azt is, hogyan motiválhatjuk őt.
Egy thai munkavállaló nem tervez karriert Magyarországon. Nem azért jön, hogy élete végéig itt maradjon. Két évre érkezik, ez alatt az idő alatt azonban igyekszik minél kevesebb problémával minél több pénzt keresni. Ez azt jelenti, hogy szeretne lehetőleg nem újabb és újabb állások keresésével tölteni az idejét, és ha lehet, inkább több pénzt vinne haza, mint kevesebbet. Ezért hajlandó többet is dolgozni.
Ez egy nagyon egyszerű képlet, de ha végiggondoljuk, számos előny származik belőle.
Ugyanis a thai dolgozók általában olyan munkapozíciókat kapnak, amikre nagyon nehéz állandó magyarországi munkaerőt találni. Lássuk, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár thai munkavállaló alkalmazása a magyar munkavállalóval szemben.
Hogyan látja a dolgozó a magyar fizetést?
A thai napi minimálbér 354 Thai baht, vagyis 3834 forint Thaiföldön. Magyarországon a napi minimálbér bruttó 10 670 forint. Persze mi azt kérjük az ügyfeleinktől, hogy a thai dolgozóknak ugyanazt a fizetést kínálja, mint amennyit egy magyar munkavállalónak fizet(ne, csak nem talál). Vagyis egy képzetlen, de akár egy képzett thai dolgozó számára is csábító egy magyar fizetés, egy elérendő cél, amiért hajlandó versenyezni a társaival.
Honnan tudhatom, mennyire fog odafigyelni a munkájára?
Igényli a nagyobb odafigyeléssel történő betanítást, azonban ha mindent megtanult, megbízhatóan képes dolgozni. Szeretne egy helyen maradni, nem gondolja, hogy „feljebb kerülhet” a társadalmi ranglétrán akkor, ha másik állást vállal. Nem érzi, hogy “nincs mit veszítenie”, mert számára az ideális az, ha egy helyen maradhat, így próbál minél jobban dolgozni.
Mivel motiválható a munkavállaló?
Nincs a fejében kép a ranglétrán való előrejutásról: tudja, hogy két évre jön, és ez alatt azt a munkát végzi, amit elvállalt. Tudja, mire számíthat, és nem panaszkodik, ha két évig kell ugyanazt csinálnia. Könnyen motiválható az ideális munkakörülményekkel vagy lakhatással, vagyis akkor, ha kap néhány olyan „pluszt”, amire nem számított. Érdemes megkönnyíteni neki az beilleszkedést és integrációt, ebben az időszakban türelmesnek lenni, mert számára is nehéz hónapok ezek. Mivel elégedettsége a pénz mennyiségétől függ, túlórákkal is motiválható.
Honnan tudhatjuk, hogy mire számítsunk a dolgozó részéről?
A thai-ok egyenes, őszinte emberek, ebben a tekintetben inkább nekünk kell megszoknunk ezt a felfogást. Nem próbálnak minket meggyőzni, érvelni, elmondják, meddig tartanak náluk a határok. Mivel két évig a családjuk háttérbe szorul, a szórakozási lehetőségeik pedig lecsökkennek, így jobban tudnak fókuszálni a feladataikra. Az is igaz, hogy vannak olyan sajátosságok, amiket nekünk is meg kell tanulni. Például egy thai a tárgyalás, meggyőzés helyett inkább döntéseket szeret hozni – ha szeretnénk egyezkedni, nekünk kell lépni először.
Hogyan fogadja a kritikát?
A thai emberek kiszámíthatóak ebben a kérdésben. Az ő szemükben az „arcvesztés” egy nagyon fontos jelenség, ezért érdemes megtanulni, hogyan lehet számukra a kritikát úgy megfogalmazni, hogy azzal elérjük a célunkat. Az első fél évben azt javasoljuk, hogy ilyen esetben ne direktben kommunikáljanak a dolgozókkal, hanem cégünk thai vezetőjének segítségével adjuk át az üzenetet (ez a szolgáltatás része). Így összességében több odafigyelést igényel, viszont a végeredmény kiszámítható.
Legutóbbi hozzászólások